backaldrin international

Kenyér Háza

A Kenyér Háza a cég központjában – Astenben – a világ sütőiparának találkozóhelye. Közel 7000 pék és más, a szakma iránt érdeklődő látogató jön ide évente, a világ minden tájáról, hogy gondolatokat és tapasztalatokat cseréljen egymással.

A "backaldrin-fórum", egy modern, 112 főt befogadni képes előadóterem, ahol a "sütőakadémia" keretei között szemináriumokat és előadásokat kínálnak az érdeklődők számára. A Kenyér Háza egy olyan modern kutató-, fejlesztő- és kommunikációs központ, ami egyben, a pékmesterséggel kapcsolatos történelmi gyűjteménnyel is rendelkezik. Ily módon egyesíti a történelmi hagyományokat és a haladást, a csúcstechnológiát és a kézművességet. Modern környezetben több-százéves ismereteket közvetít. 4000 kötetnyi szakkönyvet – köztük a világ második legrégibb sütéssel foglalkozó könyvét – és számos a kenyérsütés művészetéhez kapcsolódó kiállított tárgyat csodálhat meg az idelátogató.

A Kenyér Házában átfogó képet kap a látogató a kenyérsütés évszázados mesterségéről. Ez azonban egy olyan hely, ahol az eredetiség és innovációs szellem számít, és ahol a kenyér és péksütemények sütésének legmodernebb, jövőbe mutató módszereit dolgozzák ki.